Összesen 168 találat
2013. május 22.
Egyfajta menetrendet rögzítettek az EU számára szerdai találkozójukon a tagállamok vezetői az adócsalás és az adóelkerülés elleni európai és nemzetközi fellépés fokozására. Célként tűzték ki a megtakarítási adó felülvizsgálatáról szóló javaslat év végi elfogadását is.
2013. május 1.
A belgák, a franciák, az osztrákok és a magyarok dolgoznak a leghosszabb ideig egy adott évben az állam kontójára és a legrövidebb ideig a saját zsebükre – állapítja meg a Molinari francia gazdaságkutató intézet szakértői által készített tanulmány.
2013. április 29.
A régióban csak Ausztriában magasabb a GDP-arányos közteherviselés, mint Magyarországon, Szlovéniában pedig megközelítőleg ugyanakkora. 2010-ről 2011-re így is csökkent az állam által begyűjtött adóknak és a járulékoknak a GDP-hez viszonyított aránya hazánkban – derül ki az Európai Bizottság adózási trendeket bemutató éves jelentéséből.
2013. január 9.
A vállalkozók támogatását és „a vállalkozói kultúra forradalmasítását” célozza az az akcióterv, amelyet szerdai (idei első) ülésén fogadott el az Európai Bizottság. A testület a javaslatában részben a már unalomig hangoztatott elvárásait hangoztatja (forráshoz jutás könnyítése, adminisztratív akadályok lebontása), emellett eddig szerinte nem érintett területeken is változást szeretne elérni a tagállami szabályozásokban.
2012. december 7.
Agresszívebben kíván fellépni az adóparadicsomokkal és az adóelkerülőkkel szemben az az akcióterv, amire a héten tett javaslatot az Európai Bizottság. Az EU-ban évente ezermilliárd euróra becsülik az adóelkerülés okozta veszteségeket.
2012. június 22.
Egy lépéssel közelebb került az Európai Unió pénteken ahhoz, hogy csak a tagállamok egy csoportja vezesse be a pénzügyi tranzakciókat terhelő adót nagyjából úgy, ahogy azt Brüsszel javasolta.
2012. május 23.
Az Európai Parlament fokozta a nyomást a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése érdekében, amikor a képviselőtestület plenáris ülésén állást foglalt a kérdésben. Az EP még szélesebb körben vetné ki az adót, akár azon az áron is, ha kezdetben csak néhány országban alkalmaznák.
2012. május 21.
Egyelőre nem valósult meg az Európai Unióban a sokat áhított növekedésbarát adózás – állapította meg az Eurostat adatai alapján az Európai Bizottság. A testület szakértői szerint noha a fogyasztási adók – a kívánalmaknak megfelelően – növekedtek az elmúlt években, de a munkára rakódó terhek nemhogy csökkentek, de minimálisan emelkedtek is.
2012. április 16.
Az Európai Bizottságnál első ránézésre aggályosnak találták az ötkulcsos áfa-ra vonatkozó magyar elképzelést. A pénzügyi tranzakciós adó magyar változatát viszont nem érheti kifogás, még ha nagyon is távol áll a bizottsági javaslattól.
2012. március 15.
Mindenki mondta a magáét a pénzügyi tranzakciós adónak szentelt javaslatról kedden a pénzügyminiszteri tanácsban rendezett vitán, vagyis egyáltalán nem közeledtek a tagállami álláspontok. A dán elnökség az előrelépés érdekében az eredeti célok elérésére ugyanúgy alkalmas alternatív megoldásokat is fontolóra venne.