2010. szeptember 8.
A sajtószabadság korlátozójaként Olaszország és Románia mellett Magyarországot emlegették a legtöbbet az EP kedd esti plenáris vitájában
2010. szeptember 7.
Tanulságosnak ítélte első brüsszeli megmerítkezését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
2010. szeptember 7.
A júliusban Magyarország és az EU, illetve az IMF között megszakadt párbeszéd felújításáról folyt politikai eszmecsere a pénzügyminiszteri tanácsülés margóján tartott keddi munkaebéden, a jelek szerint egyelőre konkrét eredmény nélkül.
2010. szeptember 7.
Az uniós állampolgárok közül a legnagyobb számban a románok, az EU-n kívüli országokból pedig a törökök döntöttek úgy, hogy hosszabb-rövidebb időre a Huszonhetek valamelyikét választják új otthonuknak.