Nagy kihívásokat lát Magyarországon a Bizottság

Brüsszel, 2012. július 27.
A gazdaságpolitikának el kell kerülnie a gazdaság különböző szektorainak, így a központi banknak ad hoc módon történő megadóztatását, az adórendszernek pedig a jelenleginél jobban kell szolgálnia a foglalkoztatást és a beruházásokat – áll az Európai Bizottság július 26-i közleményében, amit a magyarországi hiteltárgyalások első fordulóját követően adott ki a testület.
Az Európai Bizottság szerint a kedvezőtlen hazai és külső környezetre, a gyakran változó politikai és intézményi keretre, és a jelentős kockázatokra való tekintettel a magyar gazdasági kilátásokat továbbra is a kihívások jellemzik, és nem csak rövid távon. Többek között ezt tartalmazza az a közlemény, amit a testület adott ki azt követően, hogy július 25-én Budapesten lezárult az első, egyhetes egyeztetési forduló az EB, az IMF, az EKB és a magyar kormány között a Magyarország által kért elővigyázatossági programról.

A Bizottság közleményében rámutat, hogy miközben továbbra is az export számít a gazdasági tevékenység motorjának, úgy tűnik, hogy a kivitel hanyatlóban van. A szöveg megjegyzi, hogy a történelmi mélyponton lévő befektetési ráta és a gyenge magánfogyasztás továbbra is a növekedés fő akadálya, amit tovább ront az akadozó hitelnyújtás, a magas belső és kólső adósságteher és a hanyatló bizalom.

A Bizottság üdvözli a kormány további költségvetési konszolidáció melletti elkötelezettségét, ugyanakkor figyelmeztet, hogy a konvergencia programban rögzített célok tanácsi ajánlásokban is szereplő tartós és kiegyensúlyozott módon történő elérése határozott lépéseket fog követelni. A testület szerint az államadósság biztosan csökkenő pályára állításához és a makrogazdasági stabilitás megőrzéséhez stabil politikai és intézményi keretre van szükség, ami egy, a jelenleginél kedvezőbb üzleti környezetet és a növekedés és a foglalkoztatás érdekében folytatólagos szerkezeti reformokat feltételez.

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a márciusi tanácsi ajánlásokban, valamint a deficiteljárásban és az európai szemeszter során megfogalmazott országspecifikus ajánlásokban elvárt, jobb minőségű fiskális keret elő fogja segíteni az előirányzott költségvetési kiigazítást. Aláhúzza, hogy a költségvetési fenntarthatósággal kapcsolatos várakozásokat megszilárdíthatja egy jogilag kötelező középtávú költségvetési keret, a költségvetési tanács elemzési hatásköreinek kiszélesítése, valamint további lépések a nemzeti költségvetési keretre vonatkozó uniós előírásoknak való megfelelés biztosítása is.

A közlemény szerint a misszió kiterjedt tárgyalásokat folytatott a magyar hatóságokkal a Széll Kálmán Terv végrehajtásáról, és arról, hogyan ösztönözzék a további szerkezeti változtatásokat az adópolitika, a munkaerőpiac és az árupiacok területén, ahogy azt a Tanács az európai szemeszter keretében is javasolta. A középpontban egy olyan adórendszernek kell állnia, ami jobban elősegíti a foglalkoztatást és a beruházásokat – véli Brüsszel.

A Bizottság szerint a gazdaságpolitikának el kell kerülnie a különböző gazdasági szektorok, köztük a központi bank ad hoc módon történő megadóztatását, és a bankrendszer egészséges működésének helyreállítását célzó reformokkal kell biztosítani, hogy betölthesse szerepét a gazdasági talpra állás támogatásában. Brüsszel fontosnak nevezi a nők munkaerőpiaci részvételének, továbbá az oktatásnak és szakképzésnek a támogatását is, a verseny előmozdítását, a veszteséges vállalatok átalakítását, főleg a közlekedési ágazatban, és egy olyan szabályozói keret bitzosítását, ami egyenlő versenyfeltételeket garantál valamennyi cég számára.

A közlemény végül úgy fogalmaz, hogy az Európai Bizottság folytatni kívánja a „konstruktív megbeszéléseket” a magyar hatóságokkal az előttünk álló időszakban. A folytatás hozzávetőleges időpontjáról ugyanakkor nem tesz említést a nyilatkozat.

Az IMF a Bizottsággal párhuzamosan ugyancsak közleményt adott ki a budapesti tárgyalásokról.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Győri Enikő: csak a Bizottság adhat kötelező érvényű ajánlásokat
  • Hollande szerint a megszorítás okolható a recesszióért
  • Közel 200 milliárdot kaptak már a programországok
  • Tárgyalhat a Bizottság Svájccal a kamatadó kiterjesztéséről
  • Két lépcsőben módosítják a 2013-as büdzsét
  • Eltűnhetnek az 1 és 2 eurócentes érmék
  • A Mastercard után a Visa is csökkentené a bankközi díjait
Twitter
Facebook