Szerdán dönt a magyar ügyekről a Bizottság

Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke hétfőn a BruxInfo érdeklődésére megerősítette, hogy a biztosi testület szerdán hoz döntést a különböző magyar ügyekben.
Az Európai Bizottság alelnöke hétfőn a BruxInfo kérdésére megerősítette, hogy a biztosi testület szerdán mind a négy magyar vonatkozású dossziéban állást foglal: egyfelől a január 17-én indult három kötelezettségszegési eljárást illetően a további lépések kapcsán, illetve arról, hogy eljárás induljon-e az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán hangoztatott bizottsági aggodalmak miatt.

Viviane Reding rövid válaszában emlékeztetett rá, hogy a Bizottság megkapta a kormány válaszait (február 17-én – a szerk.) a három eljárás alá vont dossziét illetően, és azokban az ügyekben, amelyekben a Bizottság még nem döntötte el, hogy eljárást indítson-e, „sokkal homályosabbak” voltak a kormány által adott válaszok.

Hozzátette, hogy szerdáig látni fogják a jogi szolgálatok elemzését és annak fényében döntést is hoznak az eljárások lehetséges folytatásáról, vagy leállításáról.

Bizottsági források előzőleg 99 százalékos esélyt láttak arra, hogy a biztosi testület szerdán elfogadja a Magyarországra vonatkozó döntéseket. A Bizottság a három januárban indult kötelezettségszegési eljárásról foglal majd állást, továbbá arról, hogy eljárást indítson-e az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán is.

Bár értesülésünk szerint a Bizottság még nem döntötte el, hogyan kezelje a különböző magyar dossziékat és milyen konkrét válaszokat adjon, az biztosnak tűnik, hogy a szerdára beharangozott döntések a január 17-én indított három kötelezettségszegési eljárást és az igazságszolgáltatási dossziét érintik majd, ez utóbbival kapcsolatban Brüsszelnek arról kell állást foglalnia, hogy elindítja-e a kötelezettségszegési eljárást. Az ötödik ügyben, a magyar média helyzetével kapcsolatban szerdán nem várható újabb lépés.

Mint forrásaink elmondták, a Bizottság elvileg több opció közül választhat. Az egyik, hogy leállíthatja a kötelezettségszegési eljárást abban a négy, a jegybanktörvény hatálya alá tartozó kérdésben, amelyekre pozitív válaszokat kapott Budapesttől. Ebben az esetben kérdéses, hogy mi legyen a két továbbra is nyitott kérdés kezelésével, a jegybanki elnök esküjével és fizetésével. A testület elvileg dönthet indoklással ellátott vélemény kiküldéséről, amivel második szakaszba lépteti az eljárást. Ám nem kizárhatóan ennél is nagyobb esély van arra, hogy Brüsszel további információkat kérjen Budapesttől, mielőtt a második szakaszba lépne az eljárás.

A Bizottságnak arra a kérdésre is meg kell találnia a választ, hogy mindezek alapján fennállnak-e a feltételek a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal. Mint ismert, a Bizottság hivatalosan attól teszi függővé ebbe való beleegyezését, hogy a jegybanktörvény összhangban legyen az uniós joggal, illetve a törvényt övező jogi bizonytalanságok megszűnjenek. Ehhez egyes megfigyelők szerint nem kell feltétlenül tettekkel is bizonyítani a magyar törvény teljes megfelelőségét, hanem elég lehet az is, ha a magyar fél részéről együttműködési készséget látnak és világos jogi mederbe terelik a még nyitott kérdéseket.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Győri Enikő: csak a Bizottság adhat kötelező érvényű ajánlásokat
  • Hollande szerint a megszorítás okolható a recesszióért
  • Közel 200 milliárdot kaptak már a programországok
  • Tárgyalhat a Bizottság Svájccal a kamatadó kiterjesztéséről
  • Két lépcsőben módosítják a 2013-as büdzsét
  • Eltűnhetnek az 1 és 2 eurócentes érmék
  • A Mastercard után a Visa is csökkentené a bankközi díjait
Twitter
Facebook