Magyarország támogatja Szerbia tagjelölti státuszának megadását – jelentette be a külügyminiszter Brüsszelben, miután a belgrádi parlament délelőtt elfogadta a rehabilitációs törvényt, amely a magyarok kollektív bűnösségét rögzítő kárpótlási törvény egyes rendelkezéseit igazítja ki.
Elhárult minden akadály az elől, hogy Magyarország támogassa Szerbia uniós tagjelölti státuszának megadását. Martonyi János külügyminiszter az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülése közben jelentette be újságíróknak, hogy a szerb parlament délelőtt elfogadta a rehabilitációs törvényt.
Azt a jogszabályt, amely a Vajdasági Magyar Szövetség és a magyar kormány kérésére kiigazítja az októberben elfogadott kárpótlási törvényt. Utóbbi tette volna lehetővé a magyar kormány szerint azt, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazva a vajdasági magyarok egészét kizárják Szerbiában a kárpótlásból.
Martonyi János szerint az elfogadott szöveg megfelel a kormánynak, kikerül a kollektív bűnösség elve a szerb jogrendből, egyéni felelősséget ismer el, de még ebben a körben is lehetővé teszi, hogy valaki mentesüljön a törvény hatálya alól. A kabinet ezzel rendezettnek tekinti a magyar-szerb kárpótlási viszály ügyét, és mint mondta, ezzel feltétlenné is vált Magyarország támogatása Szerbia tagjelölti státuszával összefüggésben.
Az Általános Ügyek Tanácsának hétfő délután kell döntenie arról, hogy megadja-e Szerbiának az uniós tagjelöltséget, és hogy elindulhatnak-e a csatlakozási tárgyalások Montenegróval. Egyelőre mindkettő kétséges, előbbivel kapcsolatban viszont a magyar támogatás vélhetőleg nem nyom sokat a latba.
Németország ugyanis egyelőre nem látja elérkezettnek az időt Szerbia tagjelöltségére, ennek ismételten hangot adott Angela Merkel német kancellár pénteken a Bundestagban. A két héttel ezelőtti észak-koszovói incidens miatt pedig Ausztria és Hollandia sem támogatja Szerbia előrelépését.
Bár a külügyminiszter is aggályosnak nevezte az Észak-Koszovóban zajló eseményeket, de mint mondta, ettőlfüggetlenül szerintünk most meg kell adni a tagjelölti státuszt Szerbiának.
Kommenteléshez kérjük, lépjen be!
Ha Ön BruxInfo előfizető, lépjen be az oldalraAmennyiben Ön nem előfizetője a BruxInfo hírleveleinek, cikkeinkhez akkor is hozzászólhat Google-, Yahoo-, liveID-, Twitter-, Facebook-, vagy openID azonosítóval! Ide kattintva léphet be!
Eddigi hozzászólások (0)