2020-ra 75 százalékos foglalkoztatást tűzne ki célul az EP

Brüsszel, 2010. szeptember 9.
A fiatalok, az idősek, a fogyatékkal élők és a nők foglalkoztatási szintjét is megemelné az a jelentés, melyet szerdán fogadott el nagy többséggel az Európai Parlament.
A tagállamoknak 2020-ra a gazdaságilag aktív népesség körében 75 százalékra kellene emelniük a foglalkoztatási arányt – szögezi le az a szerdán 566-59-66 arányban elfogadott európai parlamenti jelentés, amelyet a néppárti Őry Csaba jegyez. Az úgynevezett sérülékeny csoportok – így a 15-25 év közötti fiatalok, az 50-64 év közötti idősek, a fogyatékkal élők, a nők, a szakképzetlen, illetve a migráns háttérrel rendelkező munkavállalók – esetében 2014-re a foglalkoztatási arányt 10 százalékkal kellene megemelni.

A 2010-es foglalkoztatási iránymutatásokról szóló jelentés különösen nagy figyelmet fordítana a fiatalokra: az EP szerint ugyanis a 15 és 24 év közöttiek 90 százalékának vagy az oktatásban és képzésben, vagy pedig a munkaerőpiacon volna a helye. Mindemellett a tagállamoknak arra kellene törekedniük, hogy az iskolából idő előtt kiesők arányát 2020-ra 10 százalék alá szorítsák.

A képviselők szerint a tagállamoknak továbbá nemzeti célkitűzéseket kellene kidolgozniuk annak érdekében, hogy a nemzeti szegénységi küszöb alatt élők arányát 25 százalékkal csökkentsék, s ezzel 20 millió embert kiemeljenek a szegénységből.

Őry Csaba közleményében hangsúlyozta, hogy az európai gazdaság növekedési pályára állítása elképzelhetetlen a foglalkoztatási szint növelése nélkül, amely érdekében a tagállamoknak a jelentésben megfogalmazott ajánlásokat kell követniük. „Remélem, hogy a belga elnökség ígéretéhez híven minél több javaslatunkat átvezeti a szövegbe annak októberi végleges elfogadása előtt” – tette hozzá a képviselő.

A Bizottság 2010 áprilisának végén terjesztette elő javaslatát, amelyben keretet kíván szabni a tagállamok által végrehajtandó új foglalkoztatási és növekedési stratégia és az ennek keretében végrehajtandó reformok számára. A javaslat hat átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásból és négy foglalkoztatási iránymutatásból áll, melyek a Lisszaboni Stratégiát felváltó Európa 2020 stratégia végrehajtásának pilléreit képezik majd. A Tanács a belga elnökség alatt, októberben fogadja majd el véglegesen az iránymutatásokat.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Túl az első tárgyalási napon a Sólyom-perben
  • Budapest aláírja, Prága viszont nem a fiskális paktumot
  • Mi mindent vállalnak a fiskális paktumhoz csatlakozók? (Háttér)
  • A növekedésre és munkahelyekre hangolják át az uniós gazdaságpolitikát
  • Fiatalok munkanélkülisége: nyolc országot vesz szárnyai alá a Bizottság
  • Az EP elnöke is részt akar venni az eurócsúcsokon
  • A Bizottság megfúrta a példátlan tőzsdefúziót
Twitter
Facebook