Korlátozná az állatkísérleteket az EP
Ahol lehet, alternatív megoldással kell kiváltani az állatkísérleteket – szögezi le az a jelentés, melyet – a Tanáccsal történt júliusi megegyezés után – szerdán szavazott meg második olvasatban az EP.
Az állatok jóléte és a betegségek leküzdését szolgáló kutatások közötti nagyobb egyensúly megteremtését célozza az az új szabályozás, melyet szerdán fogadott el az EP. A jogszabály így egyebek között megkövetelné a tagállamok illetékes hatóságaitól, hogy minden egyes kísérlet esetében vizsgálják meg annak az állatokra gyakorolt hatását.
Ezzel összefüggésben arra kell törekedni, hogy lehetőleg alternatív módszerekkel váltsák ki az állatkísérleteket, illetve adott esetben csökkentsék a tesztelés alá vont állatok fájdalmát.
Az Elisabeth Jeggle (néppárti, német) által gondozott jelentés szerint azok a kísérletek, melyek során az állat elpusztulhat, csak akkor kaphatnak zöld utat, ha a lehető legkevesebb fájdalmat és gyötrelmet okozzák, közben pedig tudományos szempontból kielégítő eredményre vezetnek.
A jogszabály szigorítaná a tudományos kísérletekben felhasznált főemlősökre vonatkozó szabályokat is, különösen nagy figyelmet szentelve a felügyeletre, ellenőrzésre. Így például a jövőben nem lehetne tudományos tesztelés alá vetni az olyan nagymajmokat, mint a csimpánzok vagy a gorillák.
A tagállamoknak két évük lesz a jogszabály átvételére. A hatályba lépés után öt évvel a Bizottság felülvizsgálja és értékeli a szabályozásban foglaltak végrehajtását.
Az új jogszabályról bővebben csütörtöki hírlevelünk számol be.
Kommenteléshez kérjük, lépjen be!
Ha Ön BruxInfo előfizető, lépjen be az oldalraAmennyiben Ön nem előfizetője a BruxInfo hírleveleinek, cikkeinkhez akkor is hozzászólhat Google-, Yahoo-, liveID-, Twitter-, Facebook-, vagy openID azonosítóval! Ide kattintva léphet be!
Eddigi hozzászólások (0)