Átalakította kormányát Papandreu

Brüsszel, 2010. szeptember 7.
A gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú tárcák élén több cserét is végrehajtott kedden reggel a görög kormányfő. Az elemző nem biztos abban, hogy ez túl jó ötlet volt.
Az országát megrengető hitel- és adósságválság hatékonyabb kezelése érdekében Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök – alig egy évvel a hatalomra kerülését követően – kedden átalakította kormányát.

Ennek keretében több miniszter tárcát cserélt – például az eddigi gazdasági miniszter a munkaügyi tárcát kapja, míg ez utóbbi vezetője az egészségügyi minisztérium élére kerül. Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter ugyanakkor a helyén marad.

Gada Giani, a londoni Citigroup Global Markets közgazdásza a Bloomberg szerint arra mutatott rá: az érintett kulcsminisztériumok mindegyike fontos a gazdasági növekedés szempontjából. Kosztasz Ifantisz, az athéni egyetem politológusa ugyanakkor a Reutersnak nyilatkozva úgy vélekedett, nem biztos abban, hogy ezek a változtatások – kevesebb, mint egy évvel a kormányalakítást követően – valóban hatékonyak lesznek.

Az átalakítás nem érinti a megszorító intézkedések végrehajtását. Ezek meghozatala elengedhetetlen feltétele volt annak a 110 milliárd eurós mentőcsomagnak, amellyel az IMF és az EU a teljes államcsődtől próbálja megmenteni Görögországot.

Az új miniszterek délben teszik le az esküt.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Túl az első tárgyalási napon a Sólyom-perben
  • Budapest aláírja, Prága viszont nem a fiskális paktumot
  • Mi mindent vállalnak a fiskális paktumhoz csatlakozók? (Háttér)
  • A növekedésre és munkahelyekre hangolják át az uniós gazdaságpolitikát
  • Fiatalok munkanélkülisége: nyolc országot vesz szárnyai alá a Bizottság
  • Az EP elnöke is részt akar venni az eurócsúcsokon
  • A Bizottság megfúrta a példátlan tőzsdefúziót
Twitter
Facebook