Lewandowski búcsút intene a brit rabattnak?

Brüsszel, 2010. szeptember 6.
A költségvetési biztos szerint az agrárbüdzsé karcsúsodásával immáron nincs meg az az eredeti indok, ami miatt a britek annak idején igényt tarthattak a költségvetési visszatérítésre. Lewandowski Londonnal kemény tárgyalásokra számít, és „becsületes közvetítői” szerepre készül.
Janusz Lewandowski - Forrás: EC, Audiovisual LibraryMár nincs többé jogosultsága annak, hogy a britek visszatérítést kapjanak az európai unós költségvetésből. Mindezt Janusz Lewandowski költségvetési biztos mondta a német Handelsblattnak adott, hétfőn megjelent interjújában.

„Az EU-büdzsé szerkezete jelentősen megváltozott. A mezőgazdasági támogatások mértéke ugyanis – ez volt annak idején a rabatt megadásának legfőbb indoka – csökkent, miközben az egy főre eső jövedelem Nagy-Britanniában a nyolcvanas évek óta lényegesen megnövekedett” – húzta alá a lengyel biztos.

A brit visszatérítést még Margaret Thatcher harcolta ki 1984-ben. Ennek mértéke ugyanakkor a 2009-es 6 milliárd euróról 2011-ben 3 milliárdra fog csökkenni.

Az interjúból kiderül az is: Lewandowski tisztában van azzal, hogy a visszatérítés megszüntetése kapcsán nehéz tárgyalások elé néz a britekkel, ám ahhoz, hogy eredményre jussanak, szükség van London beleegyezésére is. Mindenesetre ebben a folyamatban – mint a biztos kiemelte – rá a becsületes közvetítői szerep hárul.

A közös agrárpolitikára szánt költségvetési pénzek kapcsán Lewandowski elmondta azt is: számára teljesen egyértelmű, hogy 2020-ban az agrártámogatások mértékének alacsonyabbnak kell lennie a mostaninál, így pénzt szabadíthatnának fel olyan területek számára, mint a kutatás, a fejlesztés és a „globális ambíciók” végigvitele.

Az Európai Bizottság ugyanakkor a nyilatkozat élét tompítandó hétfő délután sietett leszögezni, hogy az interjúban a biztos nem kimondottan a brit visszatérítés eltörlése mellett foglalt állást, csupán annyit mondott, hogy a rabatt elvesztette eredeti létjogosultságát –– mutat rá az EUobserver.

A költségvetési felülvizsgálatról szóló jelentését a Bizottság október elején kívánja nyilvánosságra hozni; a dokumentum a közösségi büdzsével kapcsolatos fő prioritásokat határozza majd meg. (Erről részletesen lásd legfrissebb hírlevelünket.)

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Túl az első tárgyalási napon a Sólyom-perben
  • Budapest aláírja, Prága viszont nem a fiskális paktumot
  • Mi mindent vállalnak a fiskális paktumhoz csatlakozók? (Háttér)
  • A növekedésre és munkahelyekre hangolják át az uniós gazdaságpolitikát
  • Fiatalok munkanélkülisége: nyolc országot vesz szárnyai alá a Bizottság
  • Az EP elnöke is részt akar venni az eurócsúcsokon
  • A Bizottság megfúrta a példátlan tőzsdefúziót
Twitter
Facebook