Amerikai mintára értékelné az EU helyzetét Barroso

Brüsszel, 2010. szeptember 6.
Kismértékű pénzbüntetésre számíthat az az EP-képviselő, aki kedden délelőtt nem vesz részt José Manuel Barroso bizottsági elnöknek az unió helyzetét értékelő nagyszabású beszédén.
Az Európai Bizottság elnöke – a mindenkori amerikai elnök „state of the union” beszédének mintájára – kedden reggel első ízben ad elemző, értékelő áttekintést az unió helyzetéről az Európai Parlamentben, egyúttal pedig felvázolja, melyek lesznek a következő egy év politikai kihívásai és prioritásai.

A testület szóvivője szerint José Manuel Barroso abban bízik, hogy a képviselők nagy számban vesznek majd részt az ülésen, ugyanakkor nem kívánta kommentálni azokat a híreket, melyek szerint az EP megbüntetné a távolmaradó parlamentereket.

Az EUobserver szerint a kismértékű pénzbüntetés kiszabásáról a képviselőcsoportok vezetői még a múlt héten állapodtak meg. A beszéd és az azt követő vita alatt a plenáris terem elektronikus rendszerén keresztül háromszor ellenőriznék, hogy a képviselők a helyükön vannak-e. Aki kettőt ezek közül elmulaszt, büntetésre számíthat, amely nagyjából a képviselői napidíj negyedét teszi majd ki.

A pontos részletekről hétfő este dönt Jerzy Buzek elnök és a 14 alelnök.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Túl az első tárgyalási napon a Sólyom-perben
  • Budapest aláírja, Prága viszont nem a fiskális paktumot
  • Mi mindent vállalnak a fiskális paktumhoz csatlakozók? (Háttér)
  • A növekedésre és munkahelyekre hangolják át az uniós gazdaságpolitikát
  • Fiatalok munkanélkülisége: nyolc országot vesz szárnyai alá a Bizottság
  • Az EP elnöke is részt akar venni az eurócsúcsokon
  • A Bizottság megfúrta a példátlan tőzsdefúziót
Twitter
Facebook