Az előzetes eredmények szerint a szlovének 51,5 százaléka jóváhagyta vasárnap azt a megállapodást, melynek célja, hogy végre rendezni tudják a horvátokkal évek óta folytatott határvitát, ami már Zágráb csatlakozási törekvéseit is jelentősen hátráltatta.
Ez egy történelmi döntés, nagy siker Szlovénia számára – idézte a Reuters Borut Pahor szlovén miniszterelnököt. Horvát kollégája, Jadranka Kosor pedig úgy vélekedett, hogy „nem lesz több úttorlasz” a csatlakozás felé vezető úton, a megállapodás révén pedig a horvát csatlakozási tárgyalásokat leválasztották a határvita rendezéséről.
José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke is melegen üdvözölte a szavazás végeredményét, kiemelve, hogy ezen kétoldalú vita megoldása fontos jelzés a régiónak, és nagy jelentősége van a Szlovénia és Horvátország közötti kapcsolatok szempontjából is.
A két ország közel két évtizedes perlekedésének középpontjában a Dragonja folyó mentén húzódó szlovén-horvát határvonal pontos megállapítása állt, és vitás kérdésnek számított – sőt, sokak szerint ez volt az ügy igazi „méregfoga” – Szlovénia kijutása az Adriára Piran városánál.
A két ország közötti konfliktus már a horvát csatlakozási folyamatot is jelentősen megakasztotta, hiszen a szlovének – tiltakozásul az ellen, hogy számos, a horvátok által a tárgyalások során benyújtott térkép és dokumentum a vitatott területet Horvátországhoz tartozónak tüntette fel – korábban több fejezet megnyitását megvétózták az EU-horvát csatlakozási tárgyalásokon.
A novemberben tető alá hozott megállapodás végül kimondta, hogy a felek döntőbíráskodás útján próbálnak dűlőre jutni a határvonalak pontos megállapításában: ebben egy nemzetközi csoport segít majd, melynek ítéleteinek, határozatainak ígérete szerint mind Zágráb, mind pedig Ljubljana aláveti magát.
A horvátok abban bíznak, hogy 2010 végén lezárhatják a csatlakozási tárgyalásokat, és így a csatlakozási szerződést jövőre, lehetőleg már a magyar elnökség alatt alá tudják írni.
Twitter
Kommenteléshez kérjük, lépjen be!
Ha Ön BruxInfo előfizető, lépjen be az oldalraAmennyiben Ön nem előfizetője a BruxInfo hírleveleinek, cikkeinkhez akkor is hozzászólhat Google-, Yahoo-, liveID-, Twitter-, Facebook-, vagy openID azonosítóval! Ide kattintva léphet be!
Eddigi hozzászólások (0)