Negyvenötezer vállalkozás kaphat uniós mikrohitelt

Brüsszel, 2010. március 11.
A foglalkoztatási miniszterek hétfőn zöld utat adtak az új mikrofinanszírozási eszköz beindításának: a kezdeményezés azon személyeket segítené vállalkozásaik beindításában, akiknek nincs munkájuk vagy veszélyben az állásuk. És akiknek máskülönben esélyük sem lenne arra, hogy banki hitelt kapjanak.

A foglalkoztatási és szociális ügyek tanácsa hétfőn vita nélkül jóváhagyta azt az új mikrofinanszírozási eszközt, amely a hátrányos helyzetűeket segítené vállalkozásaik beindításában. (Az Agence Europe szerint Németország nemmel szavazott, Magyarország pedig tartózkodott.) Az Európai Parlament február 11-én már zöld utat adott a kezdeményezésnek.

Az eszköz azoknak nyújtana esélyt az újrakezdésre, akiknek hitelkérelmeit a bankok – a magas kockázatok miatt – rendszerint visszautasítják. A mikrohitel felső határa személyenként 25 ezer euró lenne, és olyan vállalkozások elindítására vagy támogatására lehetne felhasználni, amelyek legfeljebb tíz embert foglalkoztatnak, és amelyek évi forgalma nem éri el a kétmillió eurót.

A közösségi mikrohitel-keretre egyébként négy éven át 100 millió eurót fordítanának közösségi forrásokból. Ez az összeg az Európai Beruházási Bank és a kereskedelmi bankok hozzájárulásával 500 millió euróra is nőhet.

Andor László, a foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztos közleményében üdvözölte a tanács döntését, és úgy vélte: az EU végre igazán elkezdhet dolgozni ahhoz, hogy megteremtsék a mikrofinanszírozási eszközhöz való hozzáférés feltételeit. A szakminiszterek ülésén a biztos egyébként azt is mondta: az eszköz alternatívát kínálhat azoknak, akik a válság hatásaitól szenvednek, mindemellett pedig segítséget nyújthat új munkahelyek létrehozásában is. Andor a tanácsülést követően úgy becsülte, hogy a mikrohitel-intézményekkel már rendelkező országokban 3-4 hónapon belül elindulhat a program.

A Bizottság arra számít, hogy a következő nyolc évben nagyjából 45 ezer kezdő vállalkozónak nyújthatnak majd kisebb összegű kölcsönöket. A mikrohitelről készült parlamenti jelentés szerzője a magyar Göncz Kinga volt.

 


Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Túl az első tárgyalási napon a Sólyom-perben
  • Budapest aláírja, Prága viszont nem a fiskális paktumot
  • Mi mindent vállalnak a fiskális paktumhoz csatlakozók? (Háttér)
  • A növekedésre és munkahelyekre hangolják át az uniós gazdaságpolitikát
  • Fiatalok munkanélkülisége: nyolc országot vesz szárnyai alá a Bizottság
  • Az EP elnöke is részt akar venni az eurócsúcsokon
  • A Bizottság megfúrta a példátlan tőzsdefúziót
Twitter
Facebook