Az EU-elnökség csapdái

Brüsszel, 2009. január 30.
címkék EU-elnökség
Egy évvel a spanyol-belga-magyar EU-elnökségi "trió" kezdete előtt immár elmondható, hogy látható távolságba került Magyarország, a csatlakozás óta első, soros elnökségi periódusa. A felkészülés már javában folyik, mi több, azon ritka területek egyike ez, ahol folyamatos öt párti egyeztetés is zajlik a 2011. első félévében esedékes teendők kapcsán. Az alábbi elemzés értelemszerűen nem az elnökségi munka "leírása " készül lenni, még kevésbé holmi módszertani "kisokos" a szóba jövő feladatok lehetséges megoldására. Egyetlen célja, hogy a korábbi EU-elnökségi tapasztalatok alapján felhívja a figyelmet néhány olyan csapdára, amelyek a jelek szerint megkerülhetetlen velejárói az ilyen féléveknek. Követve a régi bölcsességet, hogy mások kárán tanul az okos, talán ezúttal sem érdektelen számba venni, hogy jellemzően milyen nehézségek leselkednek a soros elnökséget ellátó országokra, és mire célszerű ügyelni az eddigi tapasztalatok alapján.

A teljes tanulmány letölthető PDF formátumban



Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • A kormány válasza nem ígér gyors vitazárást Brüsszellel
  • A magyar kormányt bírálók álláspontját tette magáévá az EP
  • Így mehetett át a Magyarországról szóló EP-határozat
  • Két szempontból is aggályos lehet a cafeteria-rendszer
  • Közelít az igazság órája a görög válságban
  • Újabb bizottsági sorvezetők a nyugdíjreformokhoz
Twitter
Facebook